Sikerre éhes, fiatal csapat
www.dunantulinaplo.hu - 2005. 10. 22.
45 évesen új tagokkal, új vezetővel lendületben a Pécsi Balett
Több egymást követő vezetőváltás után ismét új társulat formálódik a Pécsi Balettnél. A tavaly még szólótáncos, most igazgató Vincze Balázs egy kicserélődött táncrészleggel készülődik a balettkar 45 éves jubileumára.
Mint a kezdetek kezdetén, ezúttal is egy komplett végzős osztály várja a feladatokat, a 19 fős tánccsoportból csupán hatan ténykednek itt két esztendőnél hosszabb ideje.
– A vezetőváltás nem jelent állandó újrakezdést, mindig folytatunk valamit, az előző művészi hatások nem tűnnek el, beépülnek a mozdulatainkba. Persze ez a fiatal, sikerre éhes csapat tele van becsvágygyal, lelkesedéssel, ugyanakkor a pályakezdésnek akadnak negatív vonatkozásai is – fogalmazza meg a pillanatnyi helyzetet Vincze Balázs.
Mindemellett rögtön hozzáteszi: – Büszke vagyok arra, hogy az együttes kilenctizede diplomás táncművész, a csapat egységesen ugyanazt akarja, és ezt az erőt kell kihasználnunk. Hogy modern vagy klasszikus tánc, amit csinálunk? Talán jelzésértékű, hogy a novemberi bemutatónk plakátjára, a Notre-dame-i toronyőr cím alá nem mertem odaírni a balett szót. Történetet mesélünk el táncban, a régi pécsi tánckar egyébként éppen az ilyen produkciókkal vált népszerűvé. Táncstílusban modern, tartalmában viszont jól emészthető, populárisabb darabokban gondolkodunk. Ezúttal négy főszereppel és 15 kiegészítő táncossal, szóval senki sem pihenhet, mindenki állandóan színen lesz. A közönséggel kapcsolatban is vannak célkitűzéseink. Eltökélt szándékom, hogy az egyetemistákat jobban bevonom a színházi életbe. A zenén keresztül juthatunk közelebb egymáshoz, és az első bemutatónk már ennek szellemében készült. Weisz Nándor, a Nemzeti Filharmonikusok ütőse komponálta a Victor Hugo történet muzsikáját, lüktető, Neos hangzásvilágot. Ugyanakkor az idősebb generációra is számítunk, hiszen ők tudják leginkább értékelni a próbálkozásainkat, nekik van igazi összehasonlítási alapjuk a pécsi tánckultúrát illetően.
_____________________________________________
Jubileumra készülődve
A Pécsi Balett fennállásának 45. esztendős évfordulóját 2006. január 14-én ünnepli. Ekkorra Tóth Sándor alapító tag irányításával felkutatnak mindenkit, aki valaha a társulatban táncolt, az alkotói munkában részt vett. Elkészült a napokban a Pécsi Balett internetes honlapja is (pecsibalett.hu), ahol már megkezdték az egykori munkatársak értesítését. A januári jubileumi est programjában a tervek szerint a szegedi, a győri, és az Állami Operaház balettosait is vendégjátékra invitálják. Továbbá levetítik a Pécsi Balett 45 évének emlékezetes pillanatait, a második felvonásban pedig a nyáron bemutatott Tavaszünnep kerül színre.