- Jászay Tamás - Müpa Műsorfüzet 2024 -

Ne vonjuk ki magunkat a puszta tény meghökkentő ereje alól, hogy amikor Carl Orff remekművét, a múlt század komolyzenéjének egyik, ha nem legismertebb darabját hallgatjuk, kis híján ezer év gondolatiságával szembesülünk. 1803-ban a bajorországi Benediktbeuern kolostorában bukkantak rá a már 11. századi szövegeket is tartalmazó latin, német és francia nyelvű versgyűjteményre, amely olyan jelentős hatást gyakorolt Orffra, hogy 1935–36-ban megkomponálta máig legnépszerűbb művét, az általa szcenikus kantátának nevezett Carmina Buranát.
Árulkodó a műfaji megjelölés: a zeneszerző maga is színpadon előadandó műként gondolt a többek között a szerencse és a vagyon forgandóságáról, a virágzó kikelet, a bor és a szerelem dicsőségéről plasztikus és szókimondó képekben fogalmazó monumentális munkára.
Aligha véletlen tehát, hogy a táncszínpad korán felfedezte magának a sodró erejű művet: a jelentős hazai balettegyüttesek közül a győri és a szegedi társulat is létrehozta a maga emblematikus, jó ideig repertoáron lévő interpretációját. A sorból természetesen a Pécsi Balett sem maradhatott ki: az alapító Eck Imre 1978-as, a Pécsi Nyári Színházban lezajlott Carmina Burana-premierje óta az együttes rajongói 2019-ben már az ötödik, merőben újszerű feldolgozással találkozhattak.

Vincze Balázs különleges értelmezése most újra a Müpában vendégeskedik. A rendező-koreográfust az önsorsrontó világért, az emberiségért, emberségünkért, erkölcsi megmaradásunkért érzett aggodalom motiválta, ugyanakkor az élet szentségét is ünnepli, megcsillantva egy jobb jövő reményét.
Vincze tovább tágította az egyébként sem szűkös időkeretet, amikor a nem is oly távoli jövőben játszódó cybertörténetként keltette életre a középkori vágánsdaloknak a mi életünktől csak látszólag több fényévnyi távolságra eső világát. Mintha egy számunkra is meglepően ismerős időkapu nyílna a színpad mélyén, s a kibertérből az egyszerű örömöknek élő embereket leigázó-meghódító, kegyetlen csoport érkezik, hogy saját kultuszukat dicsőítő behódolókká tegyék őket. De jól tudjuk: egy szép napon minden sötét elnyomásnak vége szakad. Mert az nem lehet, hogy a remény ne keljen új életre és ne öltöztesse ragyogó színekbe a hosszú ideje szürke és fekete, elgépiesedett hétköznapokat!
Vincze Balázs, mint más táncműveiben, ezúttal is bevallottan a társulat tagjaiból, mozgáskultúrájukból és színpadi tapasztalataikból indult ki és merített inspirációt. A bemutató óta eltelt időszak új jelentésrétegekkel gazdagította a művet, hiszen olyan időket élünk, amikor a posztapokaliptikus világban való túlélési lehetőségek számbavétele sokak számára hétköznapi valósággá változott. A Pécsi Balett több városban is nagy sikerrel játszott Carmina Buranája az uniformizált, kegyetlen világban sínylődők számára is érvényes, megvalósítható kiutat kínál. „Ebben az előadásban a remény dominál, a végén mindenki a nap felé fordul, és megszületik a megoldás a rossz világ eltörlésére.
Ebben az esetben is erős technikáról és fantasztikus díszletről beszélhetünk, a táncmű pedig összekapcsolódik a látvánnyal, ami dramaturgiai segítség egy olyan műfajban, amelyből hiányzik a verbalitás” – ezt már a pécsi társulat legendás tagja, Uhrik Teodóra mondja, aki Vincze Balázzsal közösen jegyzi a táncmű dramaturgiai munkáit.

A Carmina Burana azért is vonzó „célpont” lassan száz éve koreográfusoknak és színházcsinálóknak egyaránt, mert látszólagos konkrétsága, korhoz kötöttsége ellenére valójában végtelen szabadságot biztosít értelmezőjének. Ha akarjuk, összefüggő történet olvasható ki a dalok és versek sorából, ám még akkor is sértetlen marad az epizodikus, etűdszerű szerkezet, amelynek köszönhetően némelyik epizódra ragyogóbb, másokra halványabb fénysugár esik. Ez persze a pillanatnyi kedvtől, lelkiállapottól, érzékenységtől is függ: a legfontosabb, hogy bátran hagyjuk hatni a zenét, a látványt, no meg a táncot.

Fotó: Mihály László