FIDELIO - 2013. február 4.   -   Fehér Anna Magda

A Pécsi Nemzeti Színházban február elsején, a Mûvészetek Palotájában február 5-én mutatja be a Pécsi Balett a Banális viszonyok - édes finomságok címû táncjátékát. A 18. század világát idéző, Mozart allegróira épülő mûről, valamint a populáris és kommersz színház különbségéről Vincze Balázst, a Pécsi Balett igazgatóját kérdeztük. INTERJÚ

- Mozart zenéje, élettörténete, Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok címû regénye vagy általában a 18. század világa ihlette a Banális viszonyok - édes finomságok címû bemutatójukat? - Mindez együtt, Mozart zenéje, Mozart szellemisége, Mozart kora, a 18. századi világ, ami rendkívül alkalmas arra, hogy a tánc nyelvén bemutassuk. Ha nem is a de Laclos-regény, de a belőle készült filmváltozat sokak számára ismert, szeretett alkotás, aminek varázsa jórészt a korban rejlik, amit megidéz. Ez a késő barokk-rokokó világ a külsőségekre épül, a belső értékek, érzelmek kifelé nem láthatóak. Ez egy nagyon érdekes, meghasonlott helyzetet teremtett abban az időben.

- A koreográfiában is megtalálható lesz a magamutogatásnak és a valódi érzelmek rejtegetésének kettőse?
- Igen, meglesz ez a kettősség. Van egy nagyon beszédes eszköze ennek a magatartásnak, a legyező, amivel teátrálisan, mégis az arcot olykor rejtegetve lehet bánni. Külön gesztusrendszere van az érzelmek kifejezésének a legyező által. Nemcsak a nők, hanem a férfiak is használtak ekkoriban legyezőt. A világot a külsőségek, a látszat mozgatták, közismert példa erre a parókaviselés, ezzel akartak szebbnek látszani, míg a hajukat, a fejbőrüket szörnyen elhanyagolták. Ezek a szokások ma már különösek, megidézésükkel remek helyzetkomikumot lehet teremteni a színpadon. Minden eltúlzott, nagyra nőtt ebben a világban, a tárgyak, a mozdulatok egyaránt, így lehetőség van egy groteszk hangulatú táncjáték létrehozására.

- A karikaturisztikus, groteszk játékon túl lesz-e a koreográfiának olyan része, ahol valódi érzelmeket mutatnak be, vagy egy sodró lendületû mulatságra, bravúros tánckomédiára számíthatnak a nézők?
- Sokat gondolkoztam az előadás kapcsán azon, hogy feltétlenül kell-e valami más egy másfél órás kikapcsolódáson, szórakozáson kívül. Egy kastélyban játszódik a történet, szerelmi kettősöket, szerelmi hármasokat láthatunk, kis helyzetképek elevenednek meg. Mégis minden komikus, groteszk, túlzó jelenetben keressük az embert a pózok mögött. Az előadás végén lebontjuk a díszletet, levetkőzik ezt a kort a táncosok is, és megmutatjuk magát az embert, a testet. Ott marad a színpadon a férfi és a nő. Törekedtem rá, hogy egy szórakoztató, jó humorú előadást hozzak létre a tánc nyelvén, de úgy találtam, szükség van a látványos kavalkád, sodró lendület mellett emelkedettségre is.

- Mozart mely zenéit, hogyan használja az előadásban?
- Vidám, izgalmas, olykor-olykor cinikus allegrókat használunk. A helyzetkomikumokat támasztja alá a zene. Nagyon könnyû volt rájuk koreografálni, mert ezek a mûvek beszélnek, úgy éreztem, hogy mindegyik kompozíció mögött van egy kis történet.

- Vannak-e konkrét szerepek, végigvitt karakterek ebben a narratív előadásban?
-Kis életképeket fûztem össze, és van 4-5 szerep, amit a két felvonás alatt végigviszek az előadásban. Nagyon régóta szerettem volna ezt a miliőt színpadra állítani, de nem tudtam librettóba kapaszkodni. Meg kell mondjam, izgulok, hogy milyen lesz a végeredmény, hiszen ha az ember megrendez egy Giselle-t, egySpartacus-t vagy egy Fából faragott királyfit, ott egy sikerlibrettó van a háttérben. Ebben az előadásban a dramaturg is magam voltam.

- A tánc, a zene meséli el a történetet, prózai szöveget nem használnak?
- Nem használunk, de mint ahogy az előző koreográfiáinkban is, zörejeket, hangokat alkalmazunk. Alapvetően színházi embernek tartom magam, így nagyon fontosak számomra egy balettelőadásban is a színházi eszközök, a színpadi játék, a szerepformálás. A táncmûvészekkel közösen filmeket, képzőmûvészeti alkotásokat tanulmányoztunk, rá kellett hangolódni erre a miliőre. Pantomim jellegûen nagy gesztusokat tenni napjainkban nem megszokott, de a 18. században az volt. Az előadásban majdnem mindegyik zenetétel között némajátékok találhatók, amiket zajok, zörejek, a mûvészek hangja és pantomimikus mozgása segíti.

- A komikumot hogyan tudják a tánccal, a mozgással megteremteni? Hogyan fér meg egymással, hogyan folytat párbeszédet a pantomim és a modern balett?
- A pantomim ma már egy elavult mûfaj, a koreográfusok próbálnak nem a túlzó és egyértelmû gesztusok, hanem a mozdulatok nyelvén fogalmazni. De ebben az előadásban szerencsére nagyon jól lehet használni, és kell is használni a pantomimet. Mert azt a kort akarjuk megjeleníteni, amikor az emberek nem felvették a zsebkendőjüket a földről, hanem ívesen lehajoltak a keszkenőért, és úgy fogták a kezükbe a hímzett, csipkés szövetdarabot, hogy annak jelzéseit mindenki jól lássa a bálteremben. Minden mozdulatot föl kellett nagyítanunk, és ebben a pantomim nagy segítségünkre volt, épp úgy, ahogy a komikum kijátszásában is. A balett minden profi együttesnél az alapja a táncnak, nálunk is klasszikus képzettségû táncosok dolgoznak, akik elsajátították a modern tánctechnikát. A balett eszközeiből indul ki a koreográfia, de alapvetően egy modern technikával, a Matt Mattox jazz tánc technikával dolgozunk. Ennek a stílusnak, akárcsak a klasszikus balettnek, megvannak a mozdulatsorai, a gyakorlatai, és ezekből építkezik a koreográfia. Ezek folyamatos, egymásba érő, összefüggő mozgássorok. Intenzíven használjuk a tereket, előre, hátra, oldalra, föl-le mozgunk. Ezzel szemben a klasszikus balettben a mozdulatok sokszor statikusak, egy póz, aztán szünet, aztán újabb póz, és nagyon közönségcentrikusak, előre dolgoznak, míg a Matt Mattox technika megengedi, hogy akár a hátunkat mutassuk a közönségnek. A modern tánc a közönség számára talán természetesebb mozgást mutat. Emellett próbálom a saját stílusomat is kikísérletezni, megmutatni a munkáimban.

- A jelmezek és a díszlet a táncszínpadokon megszokottnál gazdagabban jelennek meg. Olyannyira, hogy a táncot nagyban befolyásolják. Van, hogy jókora krinolinban kell táncolnia az előadónak, és nemcsak a táncos, hanem a ruha is mozog. A bútorok is életre kelnek. Hogyan fest majd és milyen célt szolgál a tárgyak koreográfiája?
- A táncnak tér kell, általában a díszlet- és jelmeztervezők is szakosodnak tánc vagy prózai területre. A közönség azonban igényli a magas szintû vizualitást, szükséges a profi fénytechnika, az impozáns díszletek, finoman, ízlésesen kidolgozott jelmezek. A jelmezes próba mindig nagyon fontos a táncosoknak, hiszen lábemelések, ugrások vannak, a fizikai megterhelést a ruhának nem nehezíteni, hanem könnyíteni kell. ABanális viszonyok esetében parókákat is használunk, ellenőriznünk kellett, hogy tudunk-e velük táncolni, nem sodródnak-e le az emelések, az átbújások során. Számomra nagyon fontos a látvány, pirotechnikai eszközöket is szeretnék alkalmazni az előadásban, remélem mûködni fog az elképzelésem. A díszlet látványos lesz, de egyszerû. A kellékek, a bútorok, néhány ruhadarab, sőt a díszlet falai is mind mozogni fognak, teret engednek a táncnak vagy egyenesen partnereivé válnak az előadónak. Együtt fognak táncolni egy nagy báli asztallal vagy egy franciaággyal. A koreográfia a színpad egészére kiterjed, pontos munkát követel nemcsak a táncosoktól, hanem az ügyelőtől, a díszletmunkásoktól, a hang- és fénytechnikusoktól is.

- A pécsi bemutató után a Mûvészetek Palotájában tartják a budapesti premiert. Rendszeresen a Nemzeti Táncszínházban és a Müpában látható a Pécsi Balett repertoárja. Az ország más színházaiba, vidékeire is eljutnak?
- A táncmûvészet nehézsége, hogy megfelelő feltételek kellenek az előadáshoz, balettszőnyegre van szükségünk, nem tudunk parkettán táncolni, mert megcsúszik a táncos, kitöri a bokáját, és vége a karrierjének. Olyan eset is volt, amikor azért nem tudtunk elvállalni egy fellépést, mert nem volt az emelésekhez megfelelő belmagasság. De így is igyekszünk a lehető legtöbb helyre eljutni, pár hónapon belül Veszprémbe és Zalaegerszegre is ellátogatunk. További nehézsége a vendégjátékok megszervezésének, hogy míg a Győri vagy a Szegedi Balett önálló társulat, addig a Pécsi Balett nem csak a saját repertoárját játssza, hanem a Pécsi Nemzeti Színház tánckara is egyben, így kevés a turnézásra fordítható idő, nagyon nehéz az egyeztetés.

- Idén 53 éves a Pécsi Balett. Van-e arra lehetőség, hogy függetlenedjenek a színháztól?
- Évek óta azt szeretném elérni, hogy az együttes önálló legyen. Ez pénzkérdés. Megszületett az új előadó-mûvészeti törvény, öt vidéki intézmény kapta meg a nemzeti rangot: Debrecen, Miskolc, Szeged, Győr és Pécs. Mi az összes többi vidéki Nemzeti Színházhoz képest százmillió forinttal kevesebbet kapunk. Remélem, hogy eljön majd az idő, amikor önálló társulatként dolgozhatunk, azzal együtt, hogy én színházi embernek tartom magam, nagyon jól érzem magam a színházban. Fontosnak tartom, hogy a táncmûvész beletanuljon például egy operett mûködésébe, olykor-olykor kapjon egy kisebb szerepet, hiszen ez is segíti a színpadi jelenlétét. Úgy vélem, autonómiát kell a színházon belül biztosítani a Pécsi Balettnek, mert nem helyes, hogy a mindenkori színházigazgatótól függjön a nagy hagyományú pécsi táncmûvészet sorsa. A Pécsi Balett mûvészei profi táncosok és nem biodíszletek. Szerencsénk van, hogy az intendánsszerû gondolkodást képviseli a mostani színházvezetés, ez régóta hiányzott a Pécsi Nemzeti Színház életéből. Rázga Miklós igazgatónknak épp úgy fontos a balett, az opera, mint a prózai színház is.

- Úgy gondolom, hogy a színházon belüli mûködés magával hozza, hogy alkalmazkodni kell a színházi terekhez, témákhoz, a közönség ízlését nemcsak az együttes repertoárja, hanem az egész színház repertoárja befolyásolja.
- Tény, hogy nagyon komoly elvárása van velünk szemben a fenntartónak. Nekünk évi 30-40 táncelőadást nagy nézőtér előtt kell játszanunk. Eddig a kommerszet és a populárist összemosta a tánckritika is, de most már úgy érzékelem, sokan látják, attól, hogy egy előadás populáris, lehet még professzionális, sőt fantasztikus is. Egy nagy együttesnek minden előadásával a nézőket kell megszólítania.