- Turbuly Lilla - tanckritika.hu - 2022. szeptember 8.

…a színpadi átirat középpontjában a falusi, szigorú szabályok által vezérelt, zárt közösség és az oda érkező idegenek konfliktusa, elegyedni képtelensége, valamint a szerelmi drámák állnak.

Ahogy arra az előadás színlapja is utal, a Zorba bemutatója beleillik abba a – nem csak pécsi – trendbe, hogy a balett-társulatok könyvből és/vagy filmről ismert történetekkel, követhető dramaturgiával, vonzó látványvilággal kívánják megnyerni a nézőket. Ebben az esetben a regényből készült film ismertsége és népszerűsége felülmúlja az irodalmi alapanyagét. Ha rákeresünk, az első oldalon kizárólag az 1964-es, Anthony Quinn főszereplésével bemutatott filmadaptációra vonatkozó oldalak, Youtube-videók ugranak föl, de a musicalváltozat, sőt, még az e nevet viselő gíroszosok hirdetései is előbb felbukkannak, mint Nikos Kazantzakis regénye, az 1946-ban megjelent Zorbász, a görög. Ebben közrejátszhat a név kétféle írásmódja is, azonban tény, hogy Zorba története a nézők túlnyomó többségének emlékezetében Anthony Quinn alakjával és táncával kapcsolódik össze.

A regény filozofikus vonulata, elmélkedései nyilván nem könnyen ültethetők át táncszínpadra, és nem is illenek a közérthető, történetközpontú feldolgozásokat favorizáló szándékba, amely az alkotókat vezette. Így a színpadi átirat középpontjában a falusi, szigorú szabályok által vezérelt, zárt közösség és az oda érkező idegenek konfliktusa, elegyedni képtelensége, valamint a szerelmi drámák állnak. Ez a fókusz alkalmas arra, hogy látványos tömegjeleneteket, drámai összecsapásokat jelenítsenek meg a színpadon.

Ezt a duális világképet tükrözi a fekete-fehér látványvilág is. Cziegler Balázs fehér templomsziluettje adja meg a görög couleur locale-t. A falu bolondja kivételével a helyiek valamennyien fekete ruhát viselnek, a kívülállókat ellenben fehérbe vagy (kívülállásuk fokát is éreztetve) fekete-fehérbe öltöztette Túri Erzsébet. Rendre feltűnik három, fekete lepelbe burkolt nőalak is – mint a Macbeth vészlényei/boszorkányai keringenek a közelgő végzet hírnökeiként. Ebben a kétpólusú látványvilágban csak nagynéha tűnik fel más szín, például egy zöld kendő. A különböző helyszíneket téglalap alakú tömbök mozgatásával jelzik, gyakori forgatásuk plusz dinamikát ad az előadásnak, időnként tűnik csak kicsit soknak.

Ha a Juhász Zsolt munkáit ismerő néző nem tudná, hogy Zachár Lóránd mellett koreográfusként ő jegyzi az előadást, lehet, előbb gyanakodna rá a festői képszerkesztésből, mint a használt táncanyagból. A koreográfia túlnyomó része ugyanis balett alapra épül, kevés a kifejezetten néptáncos elem, leszámítva persze az előadást záró emblematikus szirtakit, és még egy-két motívumot, például egy székes táncot. De hát balettegyüttest koreografált, amely kiválóan teszi a dolgát. Az író szerepében Szabó Márton filigrán alkatával, fehér öltönyében, kifinomult mozgásával a szellem embere, míg Koncz Péter tagbaszakadt alakja a természetes őserőt képviseli. Itt egy fiatal Zorbát látunk, ez szükségképpen módosítja a róla megszokott képet. Koncz Péter Zorbájában van valami megőrzött gyermeki tisztaság és gyengédség is, különösen a Bozsik Yvette Madame Hortense-ével közös jelenetekben. Bozsik Yvette saját magának készített koreográfiája annyira üt csak ki az egészből, amennyiben az általa megformált Madame Hortense a környezetéből. Mellettük ki kell még emelni Matola Dávid bolondját, aki mindenhol ott lévő, fáradhatatlan Puckként tölti meg maga körül a teret, és Frank Edina érzékeny jelenlétét.

A pécsi Zorba olyan lett, amilyennek (a színlap alapján) szánták az alkotók: szép, míves, átgondolt, nézőbarát előadás. Nem rendít meg, nem kavar fel, de egy-két ponton felizzik. Nézni jó.  

Turbuly Lilla

Fotó: Juhász Éva