Dunántúli Napló 2007. december 7. - Szilárd István

„Olyan világot akart, ahol nincsenek rabszolgák és gazdáik; csak emberek, akik békében és testvériségben élnek együtt.” (Howard Fast: Spartacus)

A Spartacus 2076 című balettbemutató sem történelmi tablót, sem olcsó aktualizálást nem kínál. Vincze Balázs koreográfus-rendező a librettót jegyző Böhm Györggyel a személyiség titkainak felfejtésére törekszik: az ideákban való hit megtörhetetlenségére. Céljuk a „Spartacus-i lét” új, időtlen interpretálására. Az alaphelyzet 2076-ra datált Mad Max-szerű víziója – száz évvel a fiatal koreográfus születése után – végletekig lecsupaszított, koszlott, szürke épületcsontvázak között élő, erkölcsileg és fizikailag változtathatatlan kettéosztottságúnak tûnő társadalmat mutat be, ahol a megalázottság, a testi, lelki és szexuális kiszolgáltatottság a mérce a kirekesztettek – Spartacus és társai – számára. Crassus abszolút uralkodó nem csak felettük, de az őt gondolkodás nélkül követő, kiszolgáló ?szerencsés? városlakók között is. Vincze Spartacusa nem bukik el, diadalmaskodik, de a zárókép figyelmeztet: a visszarendeződés, az újbóli elnyomás veszélye csírájában még mindig jelen van.

Vincze Balázs egyéni, karakteres táncnyelve a klasszikus balettől a street dance-ig átívelő széles spektrumból építkezik. Fiatal táncosai testükkel, a jelzéstől a konkrét fizikai erőszakig terjedő gesztusaikkal és arcukkal egyaránt jelen vannak, „szólnak” hozzánk, és mindezt technikailag biztos tudással valósítják meg. A táncszínház legjobb hagyományai valósulnak meg, ahol a tánc, a képi és a dramaturgiai megfogalmazás szerves egységgé fonódik, maradandó színházi élményt adva. Az egységes dramaturgiai vonulaton belül talán kontrasztosabbá lehetett volna tenni Flavia hite és a rabszolgalányok közötti érzelmi, hangulati különbséget és még erőteljesebben motiválni Spartacus konkrét lázadását, gladiátortársa megölésének megtagadását.

Bánki Zsolt mind táncában, mind színpadi jelenlétében, kisugárzásában magas szinten valósította meg az alkotók által újrafogalmazott Spartacus- ideát. Ebben méltó társa volt Lázár Eszter Flaviája. Lírája átsütött az őt megtörni szándékozó brutalitáson, táncában a két érzelmi véglet kontrasztjának interpretálása maradéktalanul teljesült. Crassus kettős szereposztásában Lencsés Károly nagy szuggesztivitással formálta meg az eredendő gonosz figuráját. Lovas Pál hosszú táncosi pályafutása első negatív hős szerepében visszafogottabb színekkel, inkább a belső történéseket hangsúlyozva oldotta meg a szerepet. Dóri István Crassus parancsainak elsőszámú végrehajtójaként tánctechnikailag igen nehéz feladatot teljesített. Riederauer Richárd újonnan komponált elektronikus zenéjében a kemény, feszes hangzást jól oldják a lírai részek, mind hangulatában, mind ritmikájában kitûnő alapot adva a tánchoz. Túri Erzsébet jelmezei és díszlete funkciójában nem csak jól illeszkedik az előadáshoz, de a vizuális élményük meg is erősíti a rendezői szándék megvalósulását.

Vincze Balázs vezetésével a Pécsi Balett olyan útra lépett, mely szellemében, szándékában vállaltan nyúl vissza az Eck Imre-i gyökerekhez: nem követni, másolni akar irányzatokat, hanem új, saját stílust és formanyelvet kialakítani. Ehhez meg kell, hogy nyerje, ki kell, hogy nevelje közönségét. Egy diák- és egy nyugdíjas-bérlet közönségének vastapsát személyesen megtapasztalva, úgy hiszem, jó úton jár.