Két egyfelvonásos balett

Az iszonyat balladája

Eck Imre 1960-ban készült, első koreográfiája különleges, emblematikus szerepet tölt be a Pécsi Balett történetében: ez az egyetlen olyan produkció, mely évtizedek óta repertoáron van, hiszen minden jubileum alkalmából felújításra került. Legutóbb 2010-ben az 50 éves évfordulón keltette életre a múltat a társulat, a kritika szerint „hátborzongató pontossággal, átéléssel és precíz technikai tudással”.

Az iszonyat balladája témája valójában kortalan, napjainkban pedig különösen aktuális. „Vezérmotívuma a hit, hogy bármilyen körülmények között is, az embernek ki kell állnia eszméiért, akár a halál árán is. Súlyos gondolatok, erős érzelmi megnyilvánulások, erőszak, szerelem, megaláztatás és az egyéni tragédia a történelem kegyetlen viharában – mindezt táncnyelven a zene minden taktusára kottára, precízen eltáncolva.” – Zábrádi Mariann – ECHO Pécs 2010. december

„A mozdulatok elvontan, önmagukban is gyönyörködtetőek és szépek, de Eck Imre balettjét nem lehet csak így nézni, mert minden mozdulat jelent valamit. (?) Szokolay Sándor zenéjének a kifejező ereje volt a legcsodálatosabb. Néhány hegedûhanggal reményt, bensőséges pillanatokat tudott egy olyan színpadon teremteni, ahol kínzócölöp állt, máskor fokozódó ritmussal szinte hőt vont el az emberek idegszálai közül és megdermesztette a lelket. Rendkívüli harmóniával csatlakozott a zenéhez Eck Imre koreográfiája.” – Bertha Bulcsu - Esti Pécsi Napló, 1961. január 5.

Lisztmánia

A tánckompozíció humoros fricska elértéktelenedő világunkról Liszt Ferenccel a középpontban. Liszt meg nem értett groteszk hőse a darabnak, aki a mai felszínes világban élő emberek között inkább titkolja mûvészetét. Múzsáját persze itt is megtalálja: beleszeret egy lányba, aki a kivagyiság álarca mögött szintén érzékeny áldozata a sekélyes világnak, mint Liszt maga. 

Zachár Lóránd Lisztmániája egy különös világot tár elénk, melynek első helyszíne a képzelet világa, egy felhők közötti angyali lét, ahonnan az elismert mûvész, a körülrajongott zenei géniusz leszáll egy számára eddig ismeretlen térbe. Az alkotó Liszt Ference a mi mai vilángunkba csöppen, ahol egy celeb megelőzheti a saját helyén csodált, bálványozott zeneszerzőt. Merkantilista szemléletű, értékválságos századunkban komikusan botladozó főhősünket, művészetét az emberek nem értik, nem becsülik. A korában "szupersztár" Liszt értetlenül csetlik-botlik a számára ismeretlen, a néző számára rendkívül humoros helyzetekben. Végül, - mint valódi életében többször is - megtalálja párját, akivel talán képes eltájékozódni a XXI. század médiacentrikus, zegzugos útvesztőiben.

A "Lisztomania" Heinrich Heine kifejezése, amit némi gúnnyal használt egy újságcikkében. Arra utalt, hogy Liszt az 1840-es évekbeli koncertvirtuóz pályafutása abnormális reakciókat váltott ki főként hölgy hallgatóiból, rajongóiból. A mester puszta láttára tucatjával ájultak el a nők, egy-egy hajtincséért verekedés tört ki. Liszt volt az első megasztár, aki tudatosan építette föl imázsát. Ő adott először szólóhangversenyt, ahol kizárólag ő lépett fel, oldalra fordította a közönségnek addig háttal álló zongorát, és tüzijáték-szerû virtuozitásával, mély átélésével elkápráztatta még ellenségeit is. De ő mindezt nem az öncélú magamutogatás kedvéért tette, hanem a művészet erejének és társadalmi megbecsülésének emelését akarta elérni.

Bemutató: 2012. március 23., a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában.

---

Az előadás megvalósítását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap

Fotó: Körtvélyesi László