#eznembalett

#eznembalett

Kortárs táncest. Két fiatal progresszív alkotó: Molnár Zsolt és Fodor Zoltán egyfelvonásos koreográfiái a Pécsi Balett előadásában.

A két alkotó sajátos, egyedi mozgásnyelve, egymástól karakteresen elkülönül. A koreográfiák gyönyörűen ellenpontozzák, és egyben kiegészítik egymást hangulatban, dinamikában. A két egyfelvonásos produkcióval a Pécsi Balett társulata ismét megmutathatja sokrétű tudását, nyitottságát a progresszív gondolatiság és a kortárs technikák iránt.

Belső vonzás 

Molnár Zsolt koreográfiája az emberi kapcsolatok létrejöttét vizsgálja. „Hogyan és miként lesz számunkra szimpatikus valaki, hogyan születik meg egy pillantás alatt a szerelem? Mi az a belső rezgés, amelyik egymás felé fordít bennünket? Milyen fázisokon megy keresztül a férfi-nő kapcsolat, a barátság, egy csoport kialakulása a harmonikus befejezésig? Kapcsolataink meghatározzák életünk és személyiségünk fejlődését, sosem tudhatjuk, mikor találkozunk olyasvalakivel, aki egész életünket végigkíséri.”

Molnár Zsolt a Pécsi Balett magántáncosa, a Belső vonzás harmadik önálló koreográfiája, melynek bemutatója 2019. március 18-án volt Pécsett, a Kodály Központban.

Fotó: Mihály László

Hacsaturján-miniatűr

Hacsaturján Gayane szvitjére Fodor Zoltán készített egy viharosan dinamikus kortárs koreográfiát, melyet az alábbi gondolatokkal ajánl: „Hacsaturján művészete nagyon egyedi. A koreográfiában használt zenei tételek mind robbanékonyak, 100 százalékon izzanak, ezért arra törekedtem, hogy ez az egyedi izzás a táncban is megmutatkozzon, sokszor talán éppen az ellenhangsúlyozás izgalmát kihasználva.”

Fodor Zoltán, az Inversedance Társulat vezetője először dolgozott a Pécsi Balett társulatával, a koreográfia a Szolnoki Filharmonikusok Újévi Tánckoncertjén 2020. január 11-én debütált.

Fotó: Nagy Katalin Matild


A Hacsaturján-miniatűr bemutatója a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Előadásaink forgalmazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.


< vissza

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs