A makrancos hölgy
2017 a Pécsi Balett történetében az újjászületés éve. Az önálló Pécsi Balett első bemutatójának Shakespeare örök érvényű történetét választottuk a mindenkori okos nőről.
A mi makrancos hölgyünk fifikás és ravasz, látszólag a háttérben van, de az irányítást nem engedi ki a kezéből. Az előadás a jól ismert drámára támaszkodó, a legnemesebb értelemben vett kortárs táncszínházi produkció lesz. Ezt szolgálja a reneszánsz elemekből építkező, mára hangolt látványvilág, a műhöz komponált eredeti zene, és az örök érvényű emberi kapcsolatok plasztikus ábrázolása.
„A makrancos hölgy Shakespeare nagyon szellemes – arcunkra mosolyt, lelkünkbe vidámságot – ébresztő műve. A mű a férfi és a nő kapcsolatát tárja elénk, melyben finom humorral mutatja be az örök harcot, ahogy próbálunk túljárni a másik nem eszén. Ki hangoskodva, ki erővel, ki furfanggal. Végül győz az összetartozás, melyben mindenki úgy érzi, hogy ő nyert. A történet ma is nagyon aktuális, és az marad, míg ember él a Földön. Megpróbáljuk a reneszánsz csodáját a XXI. századi forma- és mozgásvilágon keresztül úgy bemutatni, hogy Shakespeare szelleme ne vesszen el, de jelen világunk ritmusa a nézőink »száját a fülükhöz, ülepüket pedig a székhez ragassza«.” – Földi Béla
Táncjáték két részben William Shakespeare vígjátéka nyomán
Az előadás időtartama 2×35 perc.
Bemutató: 2017. szeptember 15. – Pécsi Nemzeti Színház, nagyszínház
A XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitó előadása.
Budapesti bemutató: 2017. szeptember 27. Müpa Budapest, Fesztivál Színház
A produkció a Pécsi Balett Nonprofit Kft. és a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
A XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó létrehozását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Támogatók:
A budapesti bemutató és az azt követő előadások a Müpában a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósulnak meg.