A Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukcióban mutatta be Dumas klasszikusát, A három testőr című táncjátékot a Pécsi Balett. A sikeres pécsi premier után az előadás most a Nemzeti Táncszínház színpadán is bemutatkozik. Vincze Balázs, a társulat művészeti vezetője, a produkció rendező-koreográfusa mesélt arról, hogy miként keltette életre a tánc nyelvén a híres történetet, hogyan ötvözte a látványos kardpárbajokat és a romantikus jeleneteket egyedi, filmszerű koreográfiával, valamint arról, hogy milyen kihívásokkal néz szembe egy vidéki tánctársulat.

Az előadás ajánlóban ez áll: „Nem kérdés, hogy ez a történet táncszínpadra termett!” Miért gondolta, hogy Dumas romantikus regénye egy balettprodukcióban is tökéletesen működik?

Az egész történet rendkívül mozgalmas, lendületes és tele van érzelmi töltettel, amelyek szinte kiáltanak a táncos megjelenítésért. A szerelem, az ármány, a féltékenység, a szerelmi háromszögek mind olyan témák, amelyek a tánc nyelvén is kiválóan kifejezhetők. Ha a regényből készült filmre gondolunk, akkor sokaknak egyből a kardjelenetek ugranak be. Ez a korszak egyik ikonikus kelléke, és a táncszínpadon is fantasztikus lehetőségeket kínál. A kardpárbajok nemcsak látványosak, hanem táncos szempontból is izgalmasak. Tökéletes alapot adnak egy bámulatos koreográfiához, hiszen ezek is ritmust, koordinációt igényelnek.

Ebben a történetben mindenki talál valamit, ami megfogja. A férfiak azért szeretik, mert a testőrök a legnemesebb férfierényeket képviselik: bátorságot, lojalitást, hősiességet. A hölgyek szívét a történet romantikája ejti rabul. A kamaszfiúk azért rajonganak érte, mert olyan kemény, vagány férfiak akarnak lenni, mint a testőrök, a kamaszlányok pedig épp ilyen hősökről álmodoznak. A muskétások és a gárdisták küzdelmét sikerült olyan izgalmasan megvalósítanunk, mintha nem is táncelőadás, hanem kalandfilm lenne.

Mennyire inspirálta a film a balett megalkotásakor?

Nem feltétlenül a konkrét alkotás formájában inspirált, hanem inkább az alkalmazott eszközökkel és a filmszerű ábrázolásmóddal. Nagyon szeretek balettet filmszerűen rendezni, és egy operatőr látásmódjával alakítani a színpadon történteket. Szeretem, ha a néző szeme folyamatosan mozog, mintha egy hosszú snittben kamerával követné az eseményeket. Gondolok itt például arra, hogy a jelenetek közötti váltások ne a klasszikus sötétben történjenek: ehelyett kreatív, nyílt színi változást láthat a néző, amit érdekesnek találhat, és ami egyben az előadás vizuális elemévé válik. Mindig arra törekszem, hogy az előadás, mint egy jól megkomponált film, folyamatos legyen. Nem véletlen, hogy korábban is olyan darabokat választottam, mint a Bonnie és Clyde és A Notre Dame-i toronyőr, mert szeretem azokat a történeteket, amelyek balettfeldolgozása még nem megszokott, és új lehetőségeket kínálnak. Nálam mindig a közönség az elsődleges, ezért is keresek olyan cselekményeket, amelyek nemcsak művészileg izgalmasak, de könnyen befogadhatók és élvezhetők is.

A három testőr alkotói:

Zeneszerző: Riederauer Richárd
Dramaturgok: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész, Tóth András Ernő Díszlettervező: rakpArt galéria
Jelmeztervező: Fekete Katalin
Koreográfusok: Ujvári Katalin és Molnár Zsolt Harangozó-díjas művészek
Rendező-koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész

A művészeti szempontok és a közönség igényei mellett mennyire határozzák meg gazdasági aspektusok egy ilyen nagyszabású produkció létrejöttét?

Az anyagiak rendkívül fontos szerepet játszanak nemcsak a produkciók létrehozásában, hanem a társulat alapvető működésében is. Bár a művészi elképzelések és a közönség igényei mindig elsődlegesek, a financiális valóságot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Míg például egy holland társulatnál a művészeti vezető teljes mértékben a művészetre koncentrálhat, én ebben a pozícióban kénytelen vagyok figyelembe venni az üzleti tényezőket is. Tudomásul kell vennem, hogy meddig lehetek szabad a saját művészi elképzeléseimben. Az állami és önkormányzati támogatás, amit a működésünkre kapunk, nagyjából a fizetések és a hozzájuk kapcsolódó járulékok fedezésére elég. Az előadásokat csak akkor tudjuk létrehozni, ha pályázati pénzeket nyerünk. Ez azt jelenti, hogy ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy mennyi támogatást kapunk: ha ötmilliót nyerünk, abból kell kihoznunk egy előadást, ha nyolcmilliót, akkor abból. Van, hogy ez tizedannyi, mint amennyit egy vezető budapesti nagyszínház csak a jelmezekre költ.

Ennyire jelentős a különbség a lehetőségeket tekintve vidék és Budapest között?

Igen, sajnos nagyon jelentős. A vidéki együtteseknek mindig is szűkebb lehetőségek álltak rendelkezésre, és ez a máig így van. Ha például azt nézzük, hogy a művészeti támogatásra szánt összeg mondjuk száz egység, akkor ennek nyolcvan százaléka Budapestre jut, és csak a maradék kerül vidékre, holott az emberek nyolcvan százaléka vidéken él, és csak húsz százalékuk a fővárosban. Az eloszlás teljesen fordított, ami komoly kihívásokat jelent a vidéki társulatoknak. Szigorú szabályokat támaszt az előadó-művészeti törvény is. A Pécsi Balett nemzeti státusszal bír, ami azt jelenti, hogy meghatározott számú előadást és nézőszámot kell teljesítenünk évadonként. Egy százharmincezres városban, mint Pécs, egy évad alatt körülbelül harminc balettelőadást tudunk megtartani. Ha a fene fenét eszik, akkor se lehet többet. Ez a maximális szám, amit kihozhatunk. Ennek alapján nem is tudnánk teljesíteni a nemzeti státuszunk azon feltételét, ami évi ötven előadást ír elő. Turnékkal és vendégszereplésekkel növelhetjük az előadásszámot. Ugyanakkor ez nemcsak a kötelezettségek teljesítéséről szól, hanem arról is, hogy a Pécsi Balett országos és nemzetközi szinten is megmutathassa magát, hiszen a vidéki társulatoknak is megvan a helyük a magyar és nemzetközi művészeti életben.

A vendégfellépések között milyen szerepet játszik a Nemzeti Táncszínház a Pécsi Balett életében?

A Nemzeti Táncszínházban fellépni minden szempontból presztízs egy együttes számára, fontos, hogy Budapesten is megmutathassa magát. Egy vidéki városban ez még mindig komoly hírértékkel bír. A Táncszínház óriási kincs az olyan, saját játszóhellyel nem rendelkező társulatnak, mint amilyenek mi vagyunk. A kollégáik rendkívül felkészültek, és mindig professzionális hozzáállással támogatnak, legyen szó technikai háttérről vagy marketingről. Bár A három testőr most egy meghívott műsorszám, amely a Pécsi Nemzeti Színházzal koprodukcióban készült, gyakran támogatják egy-egy darabunk létrejöttét, ami nagyszerű lehetőség. Emellett a Táncszínház nézői fantasztikusak: táncot szerető, értő közönség, amely mindig nagy szeretettel fogadja előadásainkat.

Milyen volt a pécsi bemutató fogadtatása?

A premier fantasztikusan sikerült, olyan ujjongás volt a végén, amilyen a nagy sikerű musicalelőadások után szokott lenni. De nem csak a premieren, ahol többségében ismerősök, kollégák, családtagok ültek, hanem a többi előadáson is tapasztalhattuk ezt a lelkesedést. Ez azért nem mindennapi dolog, és igazán jó volt látni a művészek boldog arcát a tapsrend alatt. Az efféle elismerés óriási motivációt ad nekik és nekem is. Hiszem, hogy ha a művészek érzik a közönség szeretetét, az erőt ad a nehezebb időszakokban is, amikor a pénzügyi elismerés nem feltétlenül megoldható. Azt vallom, hogy a művésznek a siker a legfontosabb. Ha nem sikeres, akkor elveszíti a hitét abban, amit csinál. Művészeti vezetőként az egyik alapvető feladatom hitet és motivációt adni a társulat tagjainak.

Milyen eszközökkel dolgozik ezen?

A legfontosabb az őszinte kommunikáció. Mindig igyekszem világosan beszélni a társulattal arról, hogy milyen támogatásokat kapunk, és milyen nehézségekkel küzdünk. Lényegesnek tartom, hogy tisztában legyenek a helyzettel, mert csak így érthetik meg, miért kell mindennap a maximumot nyújtaniuk. Mivel én is táncművész voltam, pontosan értem, min mennek keresztül, mik lehetnek a problémáik, de így ők is tudják, hogy én mivel küzdök napról napra. Ez segít abban, hogy mindannyian felelősséget érezzünk a közös munkánk iránt, hiszen, ha nem tesszük bele azt az energiát és tudást, amit elvárunk magunktól, akkor még inkább kiszolgáltatottá válunk, és kevesebb esélyünk lesz arra, hogy olyan dolgokat valósítsunk meg, amelyekre igazán vágyunk. Emellett fontos, hogy lássák azt is: más társulatokhoz képest milyen jó helyzetben vagyunk, és mennyire meg kell becsülni azt, amit elértünk.

A három testőr leghíresebb mondata az „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”. Ez tehát igaz a társulatra is?

Abszolút igaz, hiszen a közös sikerhez mindenki munkája és elkötelezettsége szükséges. Nincs olyan, hogy csak egy ember viszi a hátán a produkciót – felelősek vagyunk egymásért, és mindenki ugyanúgy fontos része a folyamatnak. Ha valamelyikünk nem ad bele mindent, azt az egész csapat megérzi. Ezért is figyelünk arra, hogy mindenki támogatva érezze magát, mert csak együtt érhetjük el a legnagyobb sikereket. Ez a csapatmunka és összetartás az, ami a Pécsi Balettet erőssé teszi.

ART IS BUSINESS

2024. november 15. 19.00 Nemzeti Táncszínház JEGYEK>>

A három testőr a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
 

A három testőr budapesti bemutatója a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósul meg. 

Előadásaink forgalmazását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A Pécsi Balett online jelenlétét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Portré: Fabinyi Annamária 
Előadásfotó: Rajnai Richárd