Szeretettel köszöntök minden táncművészt, koreográfust és minden táncot kedvelő embert a világon.

Lehet- e élni a XXI. században Tánc nélkül? Lehet, de nem érdemes! Kodály Zoltán, a magyar zeneirodalom egyik legnagyobb alakja ugyan a zenével kapcsolatban tette fel ezt a kérdést, de ő, aki maga is átélhette népdalgyűjtőként és népzenekutatóként, hogy a zene és a tánc mennyire elválaszthatatlanok egymástól, bizonyára nem venné rossz néven gondolatának ily módon való “kiszélesítését”: Tehát; tánc nélkül lehet élni, de nem érdemes. 

A szülők a világ szinte minden részén boldogan figyelik, ahogy járni alig tudó kisgyermekük ösztönösen mozog, “táncol” a zene ritmusára. Talán már a génjeinkben hordozzuk a tánc örömét. 

Mi, hivatásos táncművészek azonban azt is tudjuk, hogy a tánc közben mindenki által tapasztalható testi és lelki öröm mellett, milyen göröngyös út vezet, mennyi gyötrelem, türelem, kitartás és alázat kell ahhoz, hogy valaki – a táncművészet bármely ágában-, eljusson egy professzionális eredményhez, s valódi művészi színvonalon tudjon megmutatkozni a színpadon.

Mondják, hogy a test és a lélek harmóniája tánc közben valósul meg leginkább. Ezt nemcsak a táncművész érzi, de a néző is, aki együtt szárnyal gondolatban az előadóval. Néha csak elmerül a tánc szépségében, esztétikumában, máskor az előadott mű mondanivalóját mélyen átérezve, megértve, különleges, ám teljes élményben részesül; hiszen a tánc szavak nélkül is képes őszinte és mély emberi érzelmeket kifejezni.

A klasszikus balett, a néptáncművészet, a kortárs táncművészet, a modern-, a társastánc, az alternatív kísérletezések együttesen képviselik a magyar színpadi táncművészetet. 

Magyarországon azonban nem lehet elfeledkezni arról a hatalmas amatőr táncmozgalomról sem, amely szinte egyedülálló a világon. A gyerekek már kisiskolás korukban találkoznak saját népük tánckultúrájával: az iskolai oktatásban szerepel a néptánc és számtalan művészeti iskolában ismerkedhetnek táncos anyanyelvükkel. Tízezrével táncolnak az amatőr táncmozgalomban gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek, sőt senior csoportok, – az ország szinte minden szegletében-, akik a néptáncot, illetve a táncművészet egyéb műfaját választották. A szintén nagylétszámmal működő hagyományőrző táncegyüttesek mellett, a Világörökség részeként, igazi Hungaricumként van jelen napjainkban is a táncház mozgalom; a Táncházakban, a városi fiatalok mai szórakozási formaként élik meg hagyományaikat, táncolják közös örökségünket, néptáncainkat. 

Nemrégiben magyar agykutatók tudományos kísérleteket folytattak arról, hogy milyen fiziológiai és mentális hatással van az emberi szervezetre a tánc. Az eredmény döbbenetes volt. Fél éven keresztül, heti két alkalommal táncoltak idős emberek magyar néptáncot és már ilyen rövid idő után ugrásszerű volt a pozitív változás a szervezetükben. Kodály azt mondta egykor; legyen a zene mindenkié! Legyen tehát a tánc is mindenkié!

Hosszú évek komoly erőfeszítései után van Táncművészeti Egyetemünk, amely a régi, legendás Állami Balettintézetből nőtt ki, s ahonnan kiváló balett művészek, néptáncművészek, modern táncosok kerülnek ki minden évben és neves balett társulatokat, valamint hivatásos táncegyütteseinket gazdagítják tudásukkal, elhivatottságukkal.

A Tánc Világnapja van. Szeretnénk, ha ezen a napon – ha csak egy kis időre is-, a táncművészetre figyelne a világ. Egy pillanatra elcsendesülne a káosz, s ezekben a bonyolult és nehéz időkben, legalább néhány pillanatra a táncainkban megvalósuló harmónia uralná a világot.  

Mit is üzenhetne ma, 2024-ben a Tánc Nemzetközi Világnapján egy magyar táncművész, innen Európa szívéből a világnak? Csak annyit: TÁNCOLJATOK, NE HÁBORÚZZATOK!

Zs. Vincze Zsuzsanna