Pénteken indul a Tánctalálkozó!

Pénteken indul a Tánctalálkozó!
Szeptember 16-20-ig a táncé a főszerep a Pécsi Nemzeti Színházban és a Színház téren

Nagyon fogynak a jegyek a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira, de aki lemarad, az sem fog unatkozni. 

Minden délután színes, ingyenesen megtekinthető programokkal várják a táncszerető közönséget a Színház téren. A TáncSzínTér elnevezésű programon hagyományosan pécsi tánciskolák, együttesek és tánccsoportok mutatkoznak be. A Trezor Rendezvényházban többször lesz Élő tánctörténet óra, mely izgalmas betekintési lehetőséget nyújt a táncművész pálya rejtelmeibe. Idén először, tánciskolát is szerveznek felnőtteknek. A társastánc órán és a beszélgetéseken is ingyenesen lehet részt venni, de előzetesen regisztrálni kell. 

A pécsi táncünnep idén is számos műfajból kínál válogatást. Öt nap alatt nyolc professzionális társulattal találkozhat a táncrajongó közönség. Szeptember 16-án, pénteken 19.00 órakor a hazai táncszcéna két kivételes, nemzetközileg is elismert alkotójának koreográfiáival indul a XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó. A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában újra egy este látható Bozsik Yvette és Frenák Pál társulata! A Bozsik Yvette Társulat legújabb, Bohóc kerestetik című produkcióját hozza el Pécsre. A FrenÁk Társulat méltán híres Twins című előadása a tánc nyelvén mesél az ikerlét mélyebb rétegeiről. 
A Nemzeti Táncszínházban óriási sikerrel megtartott budapesti bemutatót követően szeptember 17-én, szombaton, a pécsi közönségének mutatja be a Pécsi Balett a Zorba című táncjátékot a Pécsi Nemzeti Színházban. Az előadás különlegessége, hogy a koreográfia a modern tánc és a néptánc ritkán használt fúziója. 
Vasárnap a néptáncé a főszerep! 17.00 órakor a kamaraszínházban a Kárment adja elő a Varidance Társulat. Ugyancsak vasárnap, 19.00 órakor a nagyszínházban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes legújabb, Toborzó című nagyszabású  produkcióját láthatják a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, valamint a Honvéd Férfikar előadásában. 
Szeptember 19-én hétfőn a Budapest Táncszínház hozza el legújabb, Lisztmánia című humoros, különleges  táncelőadását. 
 A 2022-es Pécsi Tánctalálkozót a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett közös estje zárja. A Győri Balett a The Waves című koreográfiával érkezik, a Szegedi Kortárs Balett a Vadak című darabot mutatja be. 

Részletes információ: www.tanctalalkozo.hu 


A XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg. 

 


Fotó: Juhász Éva / Pécsi Balett: Zorba


A Pécsi Balett online jelenlétét a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs