Riederauer Richárd, a Pécsi Balett „házi zeneszerzője”, 2007 óta számos balett megálmodója és újragondolója volt. Szenvedélyesen szereti a szakmáját. Igazán magával ragadó, egyedi a stílusa, többek között a kifogyhatatlan energiái miatt. Legutóbb a Piroska és a farkas című mesebalett zenéjét szerkesztette és komponálta meg a Pécsi Balett felkérésére.

Melyik volt a legkedvesebb darab számodra, amit a Pécsi Balettnek alkottál?
Legyen kettő! Nagyon szerettem a Rómeó és Júliát és A Jó és a Rossz kertjében-t - ebben a két darabban éreztem leginkább szabadon szárnyalni a zenei fantáziámat.
Mi a különbség a zenei szerkesztés és egy saját szerzemény megalkotása között?
Alapvető különbség, hogy a zenei szerkesztésnél már megírt klasszikusokat válogatok, szerkesztek össze. Ennek van egy plusz izgalma, átvezetéseket, kiegészítéseket írok hozzá - és sokszor újraértelmezem az eredetit. Mintha leülnék egy, akár több száz évvel korábban alkotó zeneszerzővel. A mai technikai lehetőségeket elé tárva eljátszom a gondolattal, hogy mit hozna ki belőle. Nagyon fontosnak tartom az ilyen típusú munkákban, hogy a lehető legnagyobb tisztelettel közelítsek ezekhez a művekhez. A saját darab pedig belőlem fakad, és persze rám is hatással van minden zene, ami hozzám eljut.

Mennyire nehéz megfelelni a koreográfus által diktált librettónak?
Inkább érdekes kihívásnak nevezném. Egy hangulatot, egy akciót kell magam elé képzelnem, és zenében megfogalmaznom. Sokat beszélgetünk a rendezővel, koreográfussal, hogy közös nevezőre hozzuk a két alkotói folyamatot. Van, amikor én már kerek egésznek érzem a zenét, és aztán a színpad megkívánja, hogy újragondoljam, vagy jusson még néhány extra taktus a tánc kifejezésére. Ennek az a szépsége, hogy elsőre furcsa nekem a saját zeném új verziója, újraépítem magamban, újra megszeretem, és a végén a tánccal együtt látom, hogy hogyan lett teljes. Még sosem kaptam olyan instrukciót, amitől azt éreztem volna, hogy vesztett a zeném az értékéből.

Hogyan történik a zene írása, a karakterek kialakítása?
Ez a legnehezebb kérdés, mert egy zenének a megszületése nem egy tudatos folyamat, hanem magától jön. Nem nagyon tudom megfogalmazni, hogy hogyan történik. Van, hogy egy karakterhez jön a zene, és van, hogy egy zenei ötlet találja meg a karaktert. De amikor a témák megszületnek, akkor onnantól kezdve nagyon tudatos munkafázis kezdődik, ráépíteni a megfelelő hangzásvilágot (ezt hívjuk hangszerelésnek) - mint amikor egy ceruzával felskiccelt képet kiszínez a festő. 
Hogyan történik, mondjuk a zenei tételek feljátszása, amikor élő hangszert veszel fel egy adott részhez?
Amit elektronikusan meg lehet csinálni számítógépen, az elkészül, majd ezzel az anyaggal és az adott hangszernek szóló kottával stúdióba megyünk, ahol a meglévő alapra feljátssza a saját szólamát a hangszeres zenész, vagy az énekes. Olyan is előfordul, hogy ha felvételben rutinos a zenész, akkor önállóan játssza fel a saját anyagát a saját munkatempójában, és azt dolgozom bele az elektronikus alapba, amit elküld nekem.

Vannak-e képbeli vízióid alkotás közben, hogy ez majd hogyan néz ki a színpadon?
Igen, minden esetben vannak elképzeléseim, e nélkül nem is tudnám a zenét létrehozni. de például a Piroska és a farkasnál nagyon szerettem, hogy bizonyos jeleneteket úgy írtam meg, hogy előre elkészített koreográfiát láttam videón. Így kifejezetten meg tudtam erősíteni effektekkel, zenével bizonyos mozdulatokat.

Honnan inspirálódsz?
Nagyon sok minden előidézhet inspirációt. Valaki más zenéje, érdekes hangszínek, a mindennapi élet "zajai"… Gyakorlatilag folyamatosan megy bennem valamilyen zene. Ezt úgy kell elképzelni, hogy tényleg megállás nélkül megy. Minden olyan esetben, amikor nem foglalkozom zenével, vagy nem hallgatok zenét, akkor is. Az inspiráció része az is, hogy az ember megtalálja a benne forgó zenékből azt, amit kidolgozásra érdemesnek tart. Egy hely van a világban, ahol a bennem lévő zene elhallgat, ez pedig a tenger mélye, ahol búvárkodom. Egészen fura élmény volt életem első merülése, amikor hirtelen csend lett hosszú évtizedek szüntelen zenéje után.

Riederauer Richárd karnagy, zeneszerző, 1974-ben született Budapesten.
1981-től az Óbudai Zeneiskola növendékeként hegedülni tanult. 
Később a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének szolfézs – zeneelmélet - karvezetés szakán végzett, és ugyanitt zeneszerzést tanult, 2000-ben diplomázott. 
2001-től zenei munkatárs, majd zenei közreműködő a Budapesti Operettszínházban.
2001-ben került a Honvéd Férfikarba karénekesként, majd 2005-ben a bariton szólam vezetője lett. 2009 novemberétől a kórus karnagya.
2013-2018 között a Magyar Állami Operaház Erkel kórusának másodkarnagyaként is tevékenykedett.
2020 februárjától a Honvéd Férfikar karigazgatója.
2013-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el munkáját.

A Pécsi Balettnek készített munkái:
- Spartacus 2076 (koreográfus: Vincze Balázs, 2007)
- Giselle (koreográfus: Vincze Balázs, 2009)
- A Jó és a Rossz kertjében (koreográfus: Cameron McMillan, 2010)
- Hófehérke és a hét törpe (koreográfus: Vincze Balázs 2011)
- Otello (koreográfus: Vincze Balázs, 2011)
- Carmen (koreográfus: Vincze Balázs, 2014)
- Orfeusz és Euridiké (koreográfus: Cameron McMillan, 2015)
- Rómeó és Júlia (koreográfus: Vincze Balázs, 2018)
- Piroska és a farkas (koreográfus: Molnár Zsolt, rendező: Uhrik Teodóra, 2020)