Pécsi Nemzeti Színház

Nevetni szabad

www.ellenfeny.hu - 2012. október 31. - Kovács Emese

Kusturica-filmekből ismert dallamok, színes esküvői forgatag, vehemens mentalitású karakterek, akik mívesen kidolgozott mozgásmatériát tárnak elénk. Ha mindez nem lenne elég, még Az utolsó vacsora is megidéződik a Pécsi Balett bemutatójában. A koreográfus Zachár Lóránd nem sajnálja „durrogtatni a pisztolyt”.

A koreográfus ezt megelőző találkozása a pécsi együttessel sikeresnek bizonyult, a Lisztmániát nagy lelkesedéssel fogadta mind a közönség, mind a szakma. Folytatja a bevált receptet, de míg ott a híres zeneszerző jelenkori kálváriáján keresztül csillogtatta meg humorát és remek karakterérzékenységét Zachár és a társulat, most a délvidéki cigányság heves és szenvedélyes életritmusából merítve teszik ugyanezt. Akárcsak a Lisztmániából, a Bonyodalmas balkáni lakodalmasból sem hiányzik a derű mögött húzódó gondolatiság: a kilátástalan vágy a kitörésre egy jobb élet reményében. A Pécsi Balett társulatán látszik, hogy magukévá tették a holland táncosi múlttal rendelkező koreográfus formanyelvét. Szinte lubickolnak az intenzív, balett alapú, ám azt kifacsart, izolált mozdulatokkal, sok talajmunkával, sőt most szerb cigánytánccal is ötvöző mozgásfantáziákban.
Pedig nem kis feladat hárul rájuk a „táncbohózatban”: nem elég mozgásukkal, erőteljes mimikájukkal karaktereket formálniuk, igénybe kell venniük beszélőkéiket is (hol roma nyelven, hol szerbül vagy éppen magyarul). Többnyire nem is teszik ezt rosszul, bár a Czebe Tünde által játszott anyós sivítozása azért próbára teszi a dobhártyáinkat. Csakúgy, mint a vajda (Pataki Szabolcs) által többször eldurrantott pisztoly hangja, melynél többen a fülükhöz kapnak. Hiába, nem vagyunk a hangos balkáni mentalitáshoz szokva.

Nem csak Goran Bregović zenéje, de maguk a Kusturica-filmek is inspirálták az alkotót. Egy menyegző áll itt is a történet középpontjában, akár a Macska-jajban: a szegény lányt (Vincze Brigitta) egy módos, butuska ficsúrhoz (Kerekes Soma Lőrinc) adják, a pénzhez jutás reményében. Ám a lány szíve már foglalt, egy helybéli legényke (Matola Dávid) birtokolja azt. A család apraja-nagyja dínomdánomozik, mit sem törődve a valódi érzésekkel. Aztán mikor a szerető közbeavatkozásával meghiúsul a nászéjszaka, minden „romba dől”. Egyszerű, könnyen követhető történet, a háttérből felvillanó társadalomrajzzal (melyet a berögzült szokásokhoz való ragaszkodás, a szegénységből való kiúttalanság jellemez a szenvedélyesség és a felszíni kedélyesség ellenére) és emberükre akadt karakterekkel, kidolgozott jellemformálásokkal. Könnyed kikapcsolódást ígér, és miért ne tehetné ezt egy táncdarab. A hangsúly a mikénten van. A közönség gyakori őszinte felkacagása pedig határozottan jó jel.

A táncosok egytől egyig kitesznek magukért, hogy egy kis balkánt varázsoljanak a színpadra. Még ha némelyiküknek valamivel jobban is megy a „cigánykodás” (Czebe Tündének hiányos műfogsorával, a néha hihetetlen mozdulatokat produkáló langaléta Koncz Péternek, vagy a fiatal Tuboly Szilárdnak). Nagy energiákkal dolgoznak, és ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy ha kell, teljes erőből hozzávágják az asztalokat, padokat, bádogedényeket, bögréket, kannákat a földhöz. A sok belefektetett munka, a kidolgozott apró részletek, mind a koreográfiában, a játékban, mind a szcenikában tetten érhetőek. Már a színházterembe lépésünk előtt egyedi, téglákkal kitámasztott KRESZ táblákkal találkozunk (van szíves meg szemetelést tiltó is), melyek a színpadon is visszaköszönnek. A díszlet többi része is figyelemreméltó: a háttérben festett hegyek meg egy belógó, piros lámpa. Előtte képkeretbe ágyazott többfunkciós vászon (melyre hol vetítés kerül, hol ablakok nyílnak rajta). A színpadon egy különös – Mercedes jelzéssel és infúzióval ellátott − hintaló is helyet kap, amolyan attribútumaként a vajdának (az eszkábált motoros tolókocsit juttatva eszembe a Macska-jajból). A díszlet és a színes szerb viseletet idéző jelmezek is Kiss Julcsi munkái.

Néha soknak tűnik ez az eklektikusság − ami nem csak a díszletben jelenik meg −, de mivel a délvidéki cigányságról van szó, mindez magyarázatot nyer. Itt jól megfér egymás mellett profán és szent. A bádogedényes lakodalmi asztal szedett-vedett násznépe – egy fergeteges fedőfrizbizés után – egyszer csak Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményén ábrázolt apostolok pózaiba merevedik. A mozdulatlanná dermedésből fakadó komikumot többször is használja a koreográfus. Egy másik ügyes fogás az egymás mellett ülő horgászó legények verekedése, mely szinte csak a kar, a fej, a felsőtest repetitív mozgásaiból áll (néha egy-egy rúgással megspékelve). Az általában minimál mozgásos, jellem és helyzetkomikumra épülő jelenetek közé Zachár időről időre csoportos, trió, duó vagy szóló koreográfiákat fűz, muzikálisan használva fel a Bregović-zenéket. Az önfeledt dajdajozás jeleneteihez cigányossal ötvözi saját mozgásnyelvét, ami a lírai részeknél önmagában is remekül helytáll. Zachár a duettek, triók nagymestere, a táncosok érintkezéseikor olyan szervesen bomlanak ki egymásból mozdulatai, mintha azok másképp nem is születhetnének meg, csakis azon az egy módon.

Még ha a közhelyektől mentes megoldások pallóján meg-meginog is néha a koreográfus, egy fordulattal mindig visszakanyarodik a helyes útra. Az elfuserált lagzi váratlan rombolással ér véget, a csattanó pedig ezúttal egy újabb durranás.


Pécsi Balett Nkft. | info@pecsibalett.hu | 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
Asz.: 25852103-2-02 | Cg.: 02-09-082787