Pécsi Nemzeti Színház

Halál-kombinatorika - Gaál Mariann: Haláltánc-variációk

www.ellenfeny.hu - 2011. május 24. - Ádám Kata

Vajon mit jelent táncba foglalni a halált, eltáncolni a haláltáncot? Adódik a feltételezés, hogy a művészetek közül talán a tánc képes a legkifejezőbbet alkotni a haláltánc műfajában, miközben ismerünk jelentős irodalmi, zenei és képzőművészeti alkotásokat is. Vajon mire törekszik ebben a műfajban egy új alkotás?

Válaszát a kérdésre már az első pillanataiban felvázolta a Pécsi Balett előadása. A nyitóképben ugyanis egy fehér díszletpanelekkel definiált teret látunk. A táncelőadások az utóbbi időben szívesen alkalmazzák, emelik a koreográfia szerves részévé a mozgókép eszközeit. Nem könnyű homogenizálni a különböző kifejezésmódokat és művészeti formákat úgy, hogy egyik se homályosítsa el a másikat, és a kettő összeadásából ne csupán a részek összege, hanem egy hatványozott minőség szülessen.

Gaál Mariann figyelemreméltó alázattal oldja meg e feladatot. Egyrészt alázattal Liszt iránt, másrészt alázattal a tánc irányába, mely kifejezési formát képes alárendelni a koncepció egészének, hogy így adhasson többet, mint amire az egyes művészeti ágak képesek. Így azonban nem igazán tánc koreográfia, inkább tér-koreográfia született táncba ágyazva.

Az elképzelés eleve grandiózus, hiszen Liszt Haláltánc c. műve, a Dies Irae gregorián dallamára épülő variációk sorozata meghatározó, mondhatni parancsoló hangulatú, erőteljes alap az inspirációra. A zene szinte az elejétől a végéig felfokozott tempót diktál, alig enged az intenzitásból. Végig tartja a kezdeti feszültséget arra kényszerítve a koreográfust, hogy ebben a pihenést nem engedő felfokozott állapotban igyekezzen megtalálni a variációs-lehetőségeket.

A megoldás végül nem a táncelemek variálásában, és csak olykor a táncosok különböző viszonyrendszereiben, tagozódásában születik meg, inkább a díszletelemek variálta tér-kompozíciókban. A multifunkcionális díszletelemek meglepő egyszerűséggel, de végtelen fifikával teremtenek új és új közeget. Az alapvetően ablakokat formázó négyzetek és ajtóknak gondolható téglalapok (egy másik világra nyíló átjárókat, kapukat szimbolizálva) nyílnak és csukódnak, emelkednek és süllyednek, működnek függőlegesen és vízszintesen. Anyaguk folytán egyszerre képesek felületet nyújtani a vetítésnek, a táncos testek az árnyjátékának vagy a mögéjük varázsolt rejtett történetnek. Az elemek könnyen mozgathatóak és éppen akkorák, hogy egy-egy táncos gond nélkül képes mozgatni őket. A szinte folyamatosan mozgásban lévő díszletelemek behálózzák a színpadot, ugyanúgy képesek variációk sorában egymáshoz kapcsolódni, mint partnerként szolgálni a táncosok számára, akik nem csak mozgatják és hurcolják őket, hanem körülölelik és maguk közé táncolják azokat.

A díszletelemek – meghatározó szerepük, illetve variációs képességük okán – olykor átveszik az uralmat, de a zenemű diktálta feszes áramlás alkalmanként nem engedi, hogy az egyes tér-kompozíciók kiteljesedjenek, és a táncosok birtokba vegyék azokat mint táncteret. Így a variálódás kényszere folytán sokszor nem tud kibontakozni az aktuális variáció.

Liszt műve nagyszerű virtuozitással valósítja meg, hogy a variációk gazdagsága mögött alig észrevehetően sejlik fel maga a variált alap, végig sikerül fenntartania a hallgató érdeklődését anélkül, hogy többszöri ismétlésen kapnánk az alkotót. A koreográfia sem ismétel, ám amiatt, hogy a talán túl gyakori váltások miatt a néző nem tudja átlátni a variációkat, illetve ezek egymáshoz való viszonyát, inkább fenyeget az elunás veszélyével, mintha kevesebb tér-kompozícióval és talán több tánccal dolgozna az alkotó. A vetítés nagyon érzékenyen és tökéletes pontossággal illeszkedik a folyamatosan mozgásban lévő felületekre, melynek finomságai szintén elveszni látszanak a tér sodró variálódásában.

Összességében az előadásnak ugyanabban van a nagyszerűsége, mint a hiányossága. Nevezetesen, hogy a táncot mint kifejezési formát kissé alárendeli a tér és közeg változására alapozott vizualitásnak. Gaál Mariann mer nagyot gondolni, és egy ilyen gazdag gondolatisággal rendelkező, precízen kivitelezett, rengeteg kreatív ötletet tartalmazó előadást létrehozni. Ám a zenemű érzelmi mélységét és a haláltánc műfaj gazdag hagyományát tekintve mégis marad a nézőben némi hiányérzetet. Mert mintha a halál-élmény, a halálfélelem, a tánccal együtt némileg háttérbe szorulna a variációk lázas felvonultatásában.


Pécsi Balett Nkft. | info@pecsibalett.hu | 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
Asz.: 25852103-2-02 | Cg.: 02-09-082787