Pécsi Nemzeti Színház

Értékőrző, mindig megújuló Pécsi Balett

Megjelent a Pécsi Hírek 2010. április 16-i számában - Csató Andrea

Ebben az évadban ünnepli megalakulásának ötvenedik évfordulóját a Pécsi Balett. Jövő januárig több rendezvénnyel köszöntik e jeles jubileumot: kamara- és nagyszínházi bemutatóval, gálaesttel, fővárosi vendégszerepléssel, különleges kiadvány megjelentetésével. Múlt és jelen címmel április 16-án este fél nyolckor két egyfelvonásost tűznek műsorra a PNSZ Kamaraszínházában: legelső bemutatójuk, Az iszonyat balladája felújítását és egy vadonatúj koreográfiát Change Back címmel.

Évtizedek távolából immár kijelenthető: tánctörténeti pillanatnak volt tanúja a Pécsi Nemzeti Színház közönsége 1961. január 3-án, amikor három egyfelvonásosból álló műsorával megtartotta első premierjét a Pécsi Balett. Újító törekvésük lényege máris tetten érhető volt: kortárs zeneszerzők (Szokolay Sándor, Vujicsics Tihamér, Hidas Frigyes) műveire készítette koreográfiáit a társulatalapító Eck Imre, s a látvány- és mozgásvilág is szokatlanul modernnek számított. Nem a klasszikus balett tagadásából, hanem határainak merész kitágításából született meg e stílus, s vált védjegyükké az elkövetkező évtizedekre.

- Az iszonyat balladája volt azon az estén a nyitódarab, ezzel a művel kezdődött a Pécsi Balett immár fél évszázados története - kezdi beszélgetésünket Vincze Balázs igazgató. - A társulat egyik legsikeresebb produkciója, amolyan igazodási pont lett. Nem véletlen, hogy a korábbi jubileumokon is mindig ezt újították föl. Úgy éreztem, e tradíció ránk nézve is kötelező. Rendkívül izgalmas, sokjelentésű műről van szó, Szokolay Sándor csodálatos zenéjével. S annak dacára, hogy a táncművészet folyamatosan megújul, egy-két év alatt is rengeteget változik, ez az ötven évvel ezelőtt koreografált darab mégis roppant frissnek, mainak hat. A táncosok is imádják, mert Eck Imre olyan karaktereket tudott megfogalmazni, amelyekbe a mai fiatalok is könnyen "belebújhatnak". Mondanivalója pedig mindenkor aktuális.

- Miről szól?

- Arról, hogy a kegyetlenség, az embertelenség foglyaként vergődő örök értékek és igazságok nem semmisíthetők meg, s aki erre tör, maga pusztul el. E drámai balettnek négy szereplője van: két férfi és egy női katona (a három Csukaszürke), valamint a szépséget, a fiatalságot, a tisztaságot, az őszinteséget megtestesítő, idealizált nőalak (a fogoly).

- A mostani bemutató mennyire marad hű az eredetihez?

- A koreográfia tökéletesen. Eck Imre a partitúrából dolgozott, így a mozgás "kottára" igazodik a zenéhez. A '61-es bemutatóról nem maradt fönn teljes felvétel, de a későbbi, ugyancsak hiteles felújításokról már igen. És az egykori szereplők közül hárman ma is élnek, ők is sokat segítettek: Árva Eszter, Bretus Mária és Tóth Sándor. Sajnos az egyik Csukaszürkét táncoló Eck Imre már nem lehet köztünk. A díszlet ugyanaz (az akkori igazgató, Katona Ferenc tervezte), a ruhák jellegét megtartva, nagyon kevés változtatással Pilinyi Márta tervezett új jelmezeket. A lány (a fogoly) ruhája más anyagból készül, a katonák pedig nem balett-trikóban, hanem nadrágban lesznek, de az ismert jelképek (Antant-szíj, csizma) ugyanazok maradnak. Ami újdonságot, frissességet visz a darabba, az a táncosok egyénisége. A színpadi hitelesség érdekében engedni kell, hogy önmagukat is megőrizve "húzzák magukra" e szerepeket.

- Az est másik egyfelvonásosa ősbemutató lesz.

- Leo Mujic ezt a koreográfiát nekünk készítette. Én csak azt kértem tőle, hogy lendületes, friss, XXI. századi és innovatív legyen - amilyen a Pécsi Balett is. Leo Belgrádban született, Béjart-nál tanul, többek között a Párizsi Opera szólistája volt. Harmincas éveinek közepén jár, nyolc nyelven beszél, igazi világsztár, aki nélkül a nemzetközi balettgálák elképzelhetetlenek. Nagyon örülök, hogy most velünk dolgozik, és rendkívül elégedett a táncosainkkal. Olyan megfizethetetlen tudás van az ő fejében-testében, ami méltó arra, hogy az 50 éves Pécsi Balett vele ünnepeljen. Change Back című koreográfiájának nincsen cselekménye, ez egy lírai darab, amelyben a táncosok szépsége, fiatalsága, a mozdulatok költészete, Bach gyönyörű muzsikája és a fények hangulati ereje varázsolja el a nézőt. Megindítja a szívet, megérinti a lelket, és tán könnyeket is fakaszt. Mert arról szól, hogy mi is változunk, nemcsak a világ, s megesik, hogy rájövünk: a múltban néha rosszul döntöttünk. Ilyenkor szeretnénk visszafordítani az idő kerekét, s mai fejünk szerint dönteni. Mert már tudjuk, az lenne a helyes, akkor lennénk most boldogabbak. Tíz szereplő, öt fiú és öt lány táncol benne. Leo azt mondja, jó szellemiségű, művészileg erős társulatnak tartja a Pécsi Balettet. Erre azért vagyok nagyon büszke, mert azt jelzi: sikerült megőriznünk a gyökereinket. Ötven éve egy igazi, lelkes alkotóközösség született itt, melyhez méltón igyekszünk dolgozni mi is, és az állandó megújulás mellett régi értékeinket is szeretnénk megőrizni, továbbvinni.

Csató Andrea


Pécsi Balett Nkft. | info@pecsibalett.hu | 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
Asz.: 25852103-2-02 | Cg.: 02-09-082787