Pécsi Nemzeti Színház

Ifjú táncos a Pécsi Balett élén

Megjelent a Pécsi Hírek 2005. május 12-iki számában.

Elcsendesedni látszik a vihar - már amit a Pécsi Balettnél történt többszörös
vezetőváltás okozott az elmúlt hónapokban a Pécsi Nemzeti Színház berkein belül. A negyvenöt esztendeje Eck Imre irányításával alakult együttes élére - Keveházi Gábor távozása és Kun Attila alig pár hetes működése után -Vincze Balázst nevezték ki.

- Most, egy hónap elteltével kezdek megnyugodni - mondja az újdonsült vezető. - Egyik napról a másikra ajánlották föl nekem e rendkívül megtisztelő posztot. Nem számítottam rá, mégsem ért teljesen váratlanul, hiszen az elmúlt két évben Keveházi Gábor mellett igyekeztem ezt a sokirányú munkát megismerni, átlátni. A balettművészi pálya rendkívül rövid, ezért én kezdettől fogva arra készültem, hogy egyszer együttesvezető legyek. Ám hogy ez huszonkilenc éves koromra valóra válik…! Amikor 2000-ben Pécsre szerződtem, azonnal beleszerettem a városba. Jól érzem itt magam, remek közegben dolgozhatok és ez óriási energiát ad.
Vincze Balázs szerencsés ember. De keményen meg is dolgozott azért, hogy lehetőséghez jusson. Németországi szerződés után négy évig a Magyar Fesztiválbalett szólistájaként aratott megérdemelt sikert.
- Tűzzel és vízzel dolgozhattam együtt - vallja. - Markó Iván és Keveházi Gábor két teljesen különböző egyéniség, de egyformán közel állnak hozzám. Amit táncművészként a színpadon és balettvezetőként az együttes élén tudnom kell, tőlük kaptam. Remek alapot adtak, de folyamatosan tanulom még mindazt, ami a feladatkörömmel jár. Ehhez a helyi művészeti és gazdasági vezetők támogatását is élvezem és igen jólesett, amikor a színház műszaki dolgozói is az együttműködésükről biztosítottak.
Többen elszerződtek a zűrös hetekben, s nem mindenkit sikerült Vincze Balázsnak visszacsábítania. De új tagokkal bővül a társulat: a Táncművészeti Főiskoláról öt, a Pécsi Művészeti Szakközépiskolából egy végzős, az Operaházból három táncos érkezik, így huszonkét fővel kezdi a jövő évadot a Pécsi Balett.
- Ősbemutatóként tűzzük műsorra 2005. november 25-én A párizsi Notre-Dame című kétfelvonásos balettet - meséli -. Victor Hugo regényének első táncos feldolgozását Jurányi Patrick koreografálja, aki világjáró fiatal művész, főként Amerikában dolgozik. 2006 márciusában a Hamupipőkét szeretnénk bemutatni a Kamaraszínházban. Érdekesnek ígérkezik, mert a klasszikus balettes múltú Keveházi Gábor és a fiatalos, lendületes stílusú Góbi Rita közösen állítja színpadra látványos, meseszerű, humoros, kissé groteszk előadásban. Utoljára Herczog István igazgatása alatt születtek itt egész estés, történetmesélős balettek. Ezeket szeretném visszahozni, mert a közönség - nemcsak itthon, külföldön is - igényli az ilyen produkciókat. A fiatalok is szívesen nézik. Márpedig mi itt működünk, és elsősorban a pécsi közönségnek akarunk emlékezetes perceket szerezni, bár természetesen a nagyvilágnak is megmutatjuk, mit tudunk. Utaztatni a kisebb létszámú egyfelvonásosokat fogjuk. Ezekből minden évadban három új készül hazai és külföldi vendégkoreográfusok közreműködésével. A jövő évi Bartók-évfordulóról is produkcióval igyekszünk megemlékezni.
- Apropó, jubileum! A Pécsi Balett negyvenöt éves.
- Ennek méltó megünnepelésére gálát rendezünk, melyen saját táncosaink mellett az operaházi, a Győri és a Szegedi Balett tagjai lépnek fel. Az egykori pécsi táncosokat már felkerestük, őket is várjuk. Az esten archív felvételekről megelevenednek a régi, legendás produkciók. Egy albumot is szeretnénk megjelentetni sok-sok fotóval és történeti áttekintéssel. A nyersanyag megvan, a pénzforrást pályázatoktól reméljük.
Vincze Balázs fiatalos lendülettel látott munkához, rengeteg rövid és hosszú távú tervet dédelget. Nagy álma, hogy a táncos utánpótlás helyben nevelődjék egy minőségi, egymásra épülő iskolarendszerben.

Csató Andrea


Pécsi Balett Nkft. | info@pecsibalett.hu | 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.
Asz.: 25852103-2-02 | Cg.: 02-09-082787